RÓLUNK

Szemán Szabolcs – tulajdonos

Korábban két, az agrárimput kereskedelemben különböző vállalati kultúrában és szerkezetben dolgozó ember egymásról keveset vagy semmit sem tudva működött. Az életutunkból adódik, hogy tapasztalatban és munkamódszerekben is eltérőek vagyunk. Mindkettőnk szakmai és életpályájában eljött egy fontos pont: “váltani kell”. E találkozás és a közös szándék alapozta meg az együttműködés lehetőségét.

“EGYEZTETVE HAGYOMÁNYAINKAT, ÉRTÉKEINKET OKULVA AZ ELKÖVETETT HIBÁKBÓL, SZÁMTALAN TERÜLETEN GONDOLKODTUNK HASONLÓAN, ÚGY A CÉLOKAT, MIND A MEGOLDÁSOKAT ILLETŐEN.”

E kölcsönös alapokra helyezzük jövőbeni együttműködésünk és a Völgység Agrár Kft közös építését.

Németh József – cégvezető

Elkezdődött két vállalati kultúrára épülő új szervezet kialakítása. Új telephely létrehozásával, emberi és technikai erőforrások bevonásával, erőteljes partneri kapcsolatokra és együttműködésre épülő marketing tevékenységgel kívánjuk felépíteni a megújult Völgység Agrár Kft hírnevét.

“SOKAT TANULTUNK EGYMÁSTÓL ÉS A MINKET KÖRÜLVEVŐ VILÁG TÖRTÉNÉSEIBŐL.”

Mára egy szakmailag felkészült szaktanácsadó csapattal, egy magas színvonalú logisztikai szolgáltatást nyújtó szállítmányozó és raktári háttérrel, valamint megfelelő finanszírozással várjuk a 2019-es esztendő kihívásait.